Azt hittem, mindent tudok a pszichobizniszről. Tévedtem. Kiderült, hogy a pszichológiai szolgáltatásoknak van egy olyan, szűknek aligha mondható szegmense, amely legalább annyira jó üzlet, mint amennyire veszélyes. A csapatépítő tréningekről van szó. Ezek fokozott kockázata abban gyökeredzik, hogy - míg a hagyományos terápiás helyzetbe, ha nem is dalolva, de önként "megy bele" a kliens, addig az efféle "összetartás" kötelezően elvárt, nem illik kimaradni belőle. A csapatépítő tréningek személyiségromboló hatásairól nem szokás beszélni. Pedig érdemes! Egy-egy ilyen közösségformáló kiruccanás ugyanis a munkahelyi terror melegágya lehet. 

Mobbing. Néhány éve alig ismertük a fogalmat, ma már rutinosan használjuk. Munkahelyi zaklatás, pszichoterror. Nincsenek pontos adatok. Ugyan honnan, de főleg miért is lennének? Kinek állna érdekében felvállalni ezt a valamennyi érintett számára kínos dolgot? Az áldozatok hallgatnak. Az "elkövetők" szintúgy. És hasonlóképpen tesznek a dolgozók testi-lelki jóllétéért felelős háeresek. Én is ezt tenném a helyükben.

Érthető a sunnyogás. Vannak háeresek, akik azért nem beszélnek az amúgy nyilvánvaló jelenségről, mert érzik (netán tudják), hogy maguk is könyékig benne vannak. Mások azért nem beszélnek róla, mert nem is sejtik, hogy közük van hozzá. Nem tudom, melyik a szánalmasabb...

Forrás: media.licdn.com

És akkor nézzük meg közelebbről a munkahelyi zaklatás, a mobbing jelenségét! Az egész leginkább egy óvodás csoportban megfigyelhető csúfolósdihoz hasonlít. Sőt, konkrétan akkor és ott kezdődik. Szokás mondani, hogy a gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni. Igen. Ám ezek a gyerekek megnőnek. És hiába a sok diploma, nem tanulnak. Sem a maguk, sem a mások kárából. Kilépnek a nagybetűs életbe, és belépnek egy szintén nagybetűs munkahelyre. És ott folytatják, ahol óvodás korukban abbahagyták. 

Alapból három csoportba sorolódnak a dolgozók: vannak a Terroristák, az Áldozatok és a Nyáj. Ez utóbbihoz tartoznak azok, akik nem kérdeznek, csak simulnak. Mikor kihez. Jellemzően ahhoz, akinél az erőt érzik. A koreográfia amúgy igencsak szimpla: valaki valakit kipécéz magának (szakmai féltékenységből, pozíció-féltésből, pszichés vagy egyéb problémái leplezése gyanánt) és rámutat az áldozatra. Ennyi. A Terroristának sokszor nincs is több dolga. A Nyáj beindul. Magától. Pletykát gyárt, megfigyel, felnagyít, félremagyaráz. És az Áldozat néhány munkanapon belül első számú közellenséggé válik.

Miközben a kipécézettből Áldozat lesz, az addig önálló személyiségekből álló munkacsoport hirtelen közösséggé gyurmázódik. Az összetartó anyag pedig nem valami nemes cél, hanem a kipécézett kolléga lealázása, kikészítése, maga a terror folyamata.

A mobbing nem válogat. Akárki lehet Terrorista, és akárki lehet Áldozat. Elég egy túl jól végzett feladat, a másik (mások) irigysége, egy kisebbséghez tartozás,  egy megszégyenítésre alkalmas testi jegy, vagy akár az átlagostól eltérő ízlés, illetve életvitel. Akárcsak az óvodában...

A mobbing mindig sikeres és mindig eredményes. Mert a Nyáj sosem végez fél munkát. Az Áldozat előbb-utóbb valóban zárkózott, undok, stresszes és alulteljesítő lesz. Tehát érdemessé válik az Áldozat szerepre, a kiközösítésre. Ez kérem szépen nem más, mint az önbeteljesítő jóslat munkahelyi minősített esete.

Akadnak viszont olyan munkahelyek, ahol nem, vagy csak ritkán fordul elő a mobbing. Ám ott sincs ok az aggodalomra! Az aggilis háeres gondoskodik a dolgozókról. A maga módján. Jobb híján egy kis csapatépítő trénggel próbálja "feldobni" az általa unalmasan kiszámíthatónak tűnő közhangulatot. Az aggilis háeres "beguglizza", bök egyet, és a kiszemelt, önmagát "szervezetfejlesztőnek" becéző cég kosztümös/öltönyös projektmenedzserei máris a tettek mezejére lépnek. Jönnek, felmérnek, elemeznek, prezentálnak, bemutatnak és kimutatnak. Általában azt, hogy baj van. Ha mással nem, a lojalitással. No meg a motivációval. De sebaj, hiszen van megoldás: egy csinos kis tréning!

Nincs menekvés! Aki nem jön, az megy. Előbb vagy utóbb. A pszichológus trénerek értik a dolgukat. A kérdés csak az, hogy mi is a dolguk? Csapatépítés. A többi szóra sem érdemes "melléktermék". És miközben a csapat épül, a csapattagok szenvednek. Ki jobban, ki kevésbé. Mert lássuk be, egy munkahely az munkahely! Nem család, nem baráti társaság, sőt, nem is hobbi kör. Emberek kényszerű csoportosulása. Munkahelyen és munkaidőben. Nem több és nem kevesebb ennél. És ez így van rendjén. Ám az aggilis háeres többet akar. A csoportból csapatot. Bármi áron. Szó szerint.

Forrás: szabadneked.hu

És a csoport elmegy csapatépíteni. Távol a családtól, a munkahelytől és a komfortzónától. A megszokott feladatok helyett "vidám" akadályok. És a csoport tagjai jó arcot vágnak. Ha beledöglenek is. Mert aki másként tesz, arra pecsét kerül. Ő lesz a közösségi szellemírtó. Ő az, aki nem szeretne levetkőzni. Sem az ingjétől, sem a nyakkendőjétől nem akar megválni. Leginkább a lelkét védő burokhoz ragaszkodna. Ha tehetné. De nem teheti. Mert pont ez a lényege a tréningnek. A csoportból ugyanis csak így válhat csapat.

A pszichotréner elvégezte a dolgát: csoportként indultak, csapatként érkeztek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy útjára indul az, ami korábban nem volt: a mobbing. Mert most aztán nincs kecmec, mindenki mindent levetkőzött. Kiderült a pőre valóság. Nincs titok! A csapat végre csapatként működhet. WELCOME MOBBING!