Vannak szakmák, amelyek úgy vonzzák a pszichopatákat, mint szende szüzek a rossz fiúkat. Ügyvéd, újságíró, rendőr és szakács. Többek között ezek azok a hivatások, amelyekben az egy főre eső abnormálisok száma átlag feletti. Ám úgy tűnik, hiányosra sikeredett a felsorolás. A napokban ismét „leporolt” pszichopata foglalkozási listán nagyítóval sem találni pszichológusokat vagy pszichiátereket. A magyarázat egyszerűbb, mint gondolnánk: ők tudják leginkább, hogy nem elég pszichopatának lenni, annak is kell látszani!

Vannak az „életgyáva” pszichológusok, bizonytalan önértékeléssel, akik az életük egyhangúságát azzal enyhítik, hogy bekukucskálnak mások sorsába, és vannak a „gyógyult pszichológusok”, akik neurózisban, pszichopátiában szenvednek, betegebbek a pacienseiknél és a szakmát öngyógyításra használják. A legnépesebb kategóriát a „szeretetképtelen” pszichológusok alkotják. Ők azok, akik képtelenek másokat szeretni, ezért – afféle kompenzáció gyanánt – segíteni akarnak másokon. Közülük kerülnek ki a kevésbé ön-, ám annál inkább közveszélyes, fanatikus gyógyítók. Súlyos és kemény szavak ezek. Popper Péter szavai. Nincs mentség e szavakra. Ha csak az nem, hogy a pszichiáterek és pszichológusok generációit tanító és jól ismerő Tanár Úr nem olvasta angol kollégájának tanulmányát. Bocsánatos.

Forrás: m.cdn.blog.hu

Kevin Dutton nevéhez köthető a Nagy Brit Pszichopata Felmérés (Great British Psychopath Survey), amely lajstromba veszi, melyek azok a szakmák, ahol a legnagyobb eséllyel találkozhatunk pszichopata jellemmel. Az időről időre leporolt listához vezető út nem jószándékkal, hanem bizonyos tulajdonságokkal van kikövezve. Az alapköveket pedig Hervey Cleckley-nek köszönhetjük. És mi egy hangyányit sem lepődünk meg, hogy a pszichopata listázók egyike pszichológus, a másikuk pszichiáter. Utóbbi (Hervey Cleckley) egy egész könyvet (Az egészség álarca) szentelt arra, hogy hosszasan taglalja, milyen intő jelekre érdemes figyelnünk, ha „pszichopata-gyanús” alakok ólálkodnak a munkahelyünkön, a házunkban, netán a családunkban.

És akkor rántsuk le a leplet pszichopata ismerőseinkről, rokonainkról! A szakértő szerint érdemes gyanakodni, ha az általunk alaposan megfigyelt célszemély például felületesen bájos (?), megbízhatatlan, szégyentelen, nem tanul a hibáiból, kórosan egocentrikus, szeretetképtelen, vagy hiányzik belőle az empátia.

Kevin Dutton – miután hosszasan tanulmányozta a nagy előd megállapításait, - gondos és sziszifuszi munkával összeállította a Nagy Brit Pszichopata Szakmalistát. Ez a "nagy brit" valami olyan megkérdőjelezhetetlen, abszolut igazságot sejtető szóösszetétel, mint nálunk a "nemzeti". Lehet kétkedni, elgondolkodni rajta, de hangosan kritizálni, netán ledegradálni a fontosságát súlyos büntetési tételeket von maga után!

No de ttérjünk vissza Duttonhoz, meg az ő spéci listájához! Nevezett szakértő rangsorolta a szakmákat aszerint, hogy az adott foglalkozás gyakorlói nyomokban, avagy nagy mennyiségben tartalmaznak pszichopata tulajdonságokat. Eszerint erős a gyanú, hogy ha a „célszemély” ügyvezető igazgató, ügyvéd, média személyiség (honosítva: celeb), értékesítő, sebész, rendőr, újságíró (khmmm…), egyházi munkás, séf avagy köztisztviselő, akkor nagy eséllyel bepakolható a „pszichopata dobozba”.

Forrás: femcafe.hu

Ha hinni lehet a listázóknak, és hinni lehet Popper Péternek (bocsánat a személyeskedésért, de én inkább neki ajánlom a hitemet), akkor itt kérem szépen gáz van! Azaz, hogy még gáz sincs, vákuum van. A terapeuták helyén légüres tér tátong. Mert ugye ahhoz nem fér kétség, hogy a pszichológusok, pszichiáterek és egyéb, az emberi lelkekben hivatásszerűen tunkolók hosszú évek kemény munkájával legalább a dobogós helyek egyikére patologizálták magukat?!

De akkor hol vannak? Miért nem szerepelnek a pszichopata szakmák listáján? Hirtelenjében két magyarázat is lehet a költőinek aligha nevezhető kérdésekre. Egyrészt - és ez az egyszerűbb, fapados indoklás - ha a pszichológusok, pszichiáterek élnének az önkritika előjogával és Cirano-t követve másokat megelőzve "kigúnyolnák magukat, ha kell", az egyszer s mind hiteltelenné tenné magát a Nagy Brit Listákat. A lajstromozás során tehát "a jelenlévők kivételek" szabály érvényesült.

Valójában azonban ennél súlyosabb a helyzet. És ez - sajnos - kevésbé vicces. A listázók (és listázásban kevésbé érdekelt kollégáik) lélektani tanulmányaikban elmélyülve megtanulják, hogy milyen gyanús jelei vannak a pszichopátiának és társult "betegségeinek". Oly annyira megtanulják, hogy készségszinten begyakorolják, hogyan kell magukra ölteni az egészség álarcát. Legyen szó pszichopata listáról vagy szürke hétköznapokról, a terapeuták tudják leginkább: nem elég pszichopatának lenni, annak is kell látszani!