Bianco felmentést ad(hat)nak a szakértők az iskolai késelőnek
Össztársadalmi bűnpártolás. Ha sarkítva akarnám meghatározni, mi zajlik a győri iskolai késelés kapcsán, ez jut az eszembe. Végtelenül naiv voltam, amikor arra kértem a szakértőket (pszichológusokat, pszichiátereket), hogy kivételesen ne akarják megmagyarázni a történteket. Persze, ugyanígy megkérhettem volna az újságírókat is, hogy ne kérdezzék a szakértőket. Be kell látnom, gyenge próbálkozás volt. És azt is be kell látnom, hogy az emberek magyarázatot akarnak. Mert, ha valamire nincs magyarázat, akkor gáz van.
Ha valaminek nem leljük a miértjét, felborul a rend, a világ kifordul a sarkaiból és kitör a káosz. Szóval bőségesen megvan a magyarázat arra, hogy az emberek miért akarják annyira nagyon érteni, hogy vajon mi is volt az a bizonyos előre megfontolt szándék hátterében.
Pszichológus mivoltom dacára (vagy éppen ezért) a következményetika híve vagyok. Bizonyos esetekben. És ez most bizonyos esetnek számít. Nálam. Nem érdekel, hogy mi vitte rá azt a tizenhét éves fiút arra, hogy megkéselje a tanárát. Mint ahogy az sem érdekel, hogy az elkövetésnél használt bicska családi ereklyeként szállt apáról fiúra. Tökéletesen hidegen hagy az is, hogy a tettes apja - jóvátétel gyanánt - meglátogatta a kórházban a tanárnőt, akivel állítólag "együtt sírtak". Tudomásul veszem, hogy a fiú ügyvédje csak teszi a dolgát. Menti a menthetőt. Ám ez engem egy fikarcnyit sem érdekel.
A hivatásos magyarázatadók (értsd: szakértők) azzal érvelnek, hogy ha megismerjük az okokat, a hátteret, meg az előzményeket, esélyt kapunk a hasonló esetek megelőzésére. Történelmi példák bizonyítják, hogy ez hatalmas tévedés. Hiába a megannyi társadalomlélektani kutatás, hiába a könyvtárnyi elemzés, a gaztettek újra és újra megismétlődnek. És mivel ez így van, az efféle indoklás álszent okoskodás, semmi más. No meg azt is mondják, hogy a magyarázat nem mentség. De bizony az! Tessék csak belegondolni!
Csak a szerencsén és a bátor osztálytársakon múlt, hogy nem történt tragédia. Bizonyára a gyilkosságra is lennének konyhakész magyarázatok. Mondjuk olyanok, mint hogy "nehéz gyerekkora volt", vagy "nagyok voltak az elvárások", avagy éppen, hogy "nem voltak elvárások", vagy "súlyos mentális problémákkal küzdött" ésatöbbi...
Hogy miért is kértem a Té Pszichológus és Té Újságíró Kollégákat (ha már ilyen kettős szereposztásban játszom), hogy ne firtassák az előzményeket és az okokat? Azért, mert úgy hiszem, ha van magyarázat (márpedig tudjuk, mindenre van), akkor van mentség is.
És ha van mentség, akkor óhatatlanul is és előre "alibit" szolgáltatunk mindazoknak a potenciális leendő bűnözőknek, akiknek szintén nehéz gyerekkoruk volt, nagyok voltak az elvárások, súlyos mentális problémákkal küzdöttek ésatöbbi... Feljogosítva érezhetik magukat.
És akkor nem szóltam a már jogerősen rács mögött lévőkről, akik - ugyanazen indokokkal - gyorsított eljárásban kezdeményezhetik a felmentésüket, de minimum a büntetésük enyhítését.
A következményetikai szemléletről először egy olyan pszichológustól hallottam, aki családon belüli erőszak áldozataival foglalkozott. Azt mondta,
nagyon sok érintett azért nem menekül el a bántalmazó kapcsolatból, mert elkezd magyarázatot keresni a tettekre (máskülönben megőrülne), és abban a percben, hogy megtalálja, gyorsan "fel is menti" az agresszort.
Na ez az, amit az áldozatvédőknek nem szabad hagyni! Akár az életével is fizethet, aki végigviszi ezt a gondolatot...
A következményetika szabályai szerint a bűn mértékét az okozott kár mértéke határozza meg. Innen nézve az előzmények nettó érdektelenek. Ha nem így gondolkozunk, az maga az össznépi bűnpártolás...
Bocsánat, de én nem állok be ebbe a sorba.
