2017. már 05.

Aurahegesztők - pszichológusok: egy-null

írta: Szigeti Ildikó
Aurahegesztők - pszichológusok: egy-null

Kamara nélkül maradnak a "hivatásosok"

Amilyen gyorsan napirendre vették, olyan gyorsan le is söpörték onnan. Immár sokadszorra bukott egy hatalmasat a Parlament elé "lökött", a Pszichológus Kamara megalapítását célzó törvényjavaslat. Több mint tízezer szakember továbbra is hivatásrendi köztestület nélkül maradt, ám furcsa mód, ezt most a többség megkönnyebbült sóhajjal konstatálta. A hivatásosok "kamarátlanságának" legfőbb nyertesei azonban az önjelölt segítők, az aurahegesztők, a pszichosebészek, lélekringatók és társaik, akik a jövőben is szabadon kínálhatják "pszichoipari" szolgáltatásaikat. 

Egyelőre nem lesz Pszichológus Kamara. Úgy döntött a Kormány, hogy elnapolják a döntést. És láss csodát, ennek - néhány érdekelt kivételével - örül a többség. A gyakorló pszichológusok fellélegezhetnek, megússzák a "füstadót", vagyis a tagdíjat, amely határidős leszurkolása lett volna az egyik alapfeltétele annak, hogy dolgozassanak. És megússzák a bűntetéseket, amiket bármikor bármivel kiérdemelheti a szabályokat kevésbé ismerő szakember. Megnyugodhatnak az önjelölt lélekmentők is (az aurahegesztők, pszichosebészek, ingalengetők és kollégáik), egyelőre nem kell attól tartaniuk, hogy - mint azt sejtetni engedték a kamara-lobbisták - a törvény szigorával csap le rájuk a testület.  Mondjuk, ez a veszély amúgy sem fenyegette a kevésbé hivatásos segítőket, mivel a kamarai törvénytervezetben nagyítóval sem látni a nyomát a folytonosan belengetett "sarlatánvadászat" logisztikájának. De hát a "pszichoipar" ismerői nem is keresték ezt a törvénytervezetben, mivel tudták, ez a történet másról szól. Egészen másról. És hát - aki látta a kormányinfón készült felvételt, láthatta, - örül maga Lázár János is. Na jó,ezt nem ő maga mondta, de a testbeszéde igencsak árulkodó volt. 

És ki az, aki nem örül a kamarai törvény elnapolásának? Bizonyára vannak néhányan, de egy magyar család biztosan nagyot csalódott, amikor a minap értesült a hírről. Úgy tűnik, hiábavaló volt a szakma elenyésző kisebbségét képviselők "anya-lánya" lobbija, a Parlamenti többséget nem sikerült az ügy, pontosabban maguk mellé állítani. Kerülni akartam a személyeskedést, de most ez nem fog menni. Azért nem, mert maga Lázár János nevesítette a kamara egyik legfőbb lobbistáját, Bagdy Emőke professzor asszonyt. (Hála és köszönet Miniszter Úrnak a leleplezésért!)

Hogy mi köze az immár pszichocelebbé avanzsált Bagdy Emőkének a kamarához? A szakmát egészséges távolságból szemlélők kedvéért ide kívánkozik egy kis lábjegyzet. Az összefüggések nem túl bonyolult hálójának alapja az a tény, hogy nevezett professzor asszony gyermeke nem más, mint Császár-Nagy Noémi, a kamarai törvénytervezet megfogalmazója, a Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériuma partnercégének vezetője, egyetemi tanár, pszichoterapeuta (és ki tudja, mi még).

Ismerősen cseng a név? Nem véletlen. A hazai lélektan "nagyasszonyának" lánya azonban korántsem a tudományos munkássága, avagy szakmai megnyilvánulása okán került - jellemzően - a bulvárportálok címoldalára. Császár-Nagy Noémit egy igencsak szokatlan vallomás tette a pszichológia iránt kevésbé érdeklődők körében is ismertté. Nevezetesen, hogy édesanyja már három hónapos terhes volt a bátyjával, amikor ő megfogant. Annak dacára, hogy mindössze öt hónapot töltött a védő-óvó anyaméhben, egészségesen jött a világra. Minderről a FEM3 Cafén, Joshi Bharat venndégeként beszélt. 

Óh, jaj! Nem is tudom, hogy szánalmasnak, nevetségesnek vagy valami másnak gondoljam ezt a sajátos "coming out"-ot. Csak azt tudom, hogy ezzel a kéretlen és váratlan kitárulkozásával néhány perc alatt sikerült lerombolnia az amúgy is lila ködös pszichológia nehezen felépített imázsát.

Ám van egy másik olvasata is ennek a vallomásnak. Nevezetesen, hogy a doktorátusára és számos tudományos fokozatára feltűnően büszke Császár-Nagy Noémi a kamara-lobbi kapcsán a sarlatánvadászat fontosságát, a természetgyógyászat és az ezotéria határán egyensúlyozók csalásait mantrázta. Untiglan emlegette, hogy ezek a kóklerek mekkora hatalmas károkat okoznak, és hogy ezek ellen csak egyetlen hatásos fegyver lehet: a kamara.

Kiváncsi voltam a kóklerekre, így hát megnéztem néhányat közelebbről. Na jó, egyiküktől sem kértem időpontot, de a honlapjukat alaposan megvizsgáltam. Alámerültem az ördöginek titulált részletekbe, kerestem, kutattam. Sokféle technikát megismertem, találkoztam vicces és elgodolkodtató szolgáltatásokkal. Volt valami azonban, amit sehol, senkinél nem találtam: egyikük sem állította magáról, hogy a fogantatása maga volt a megtestesült csoda. Lehet, hogy pont ez a baj velük? Lehet, hogy nem is a "pszicho" címkével ellátott, furcsánál is furcsább segítő módszerekkel van gondja a pszichológus kamara éllobbistájának? Az említett vallomás igencsak átértelmezi Császár-Nagy Noémi egyszemélyes harcának üzenetét.

Forrás: ridikulmagazin.hu

Akárhogy is, Bagdy Emőke öt hónapra született lánya biztosra ment, amikor a kamara törvénytervezetének vitája során az általa "közveszélyesnek" kikiáltott sarlatánokkal érvelt. Jól tudta, hogy ez a pszichológusok Achilles-sarka. Az egy más kérdés, hogy a terapeuták voltaképpen miért is féltik a klienseiket a kevésbé hagyományos eljárásokat alkalmazóktól (kiváltképp' a kineziológusoktól). Talán csak a gonoszság mondatja velem, hogy igazándiból nem is a klienseiket, hanem a magánrendeléseik potenciális klientúráját, jelesül a bevételeiket féltik a kollégák...

Mindegy is. A lényeg, hogy az éppen hamvába halt kamara élharcosának ellenségképe egy ideig tényleg "jól muzsikált". Sokan elhitték, hogy csakis a Kamara lehet a megoldás! Akárcsak a fa kereszt a sátán ellen, vagy fokhagyma a vámpírok távoltartására. Egészen addig a bizonyos önleleplező vallomásig. Ekkor történt valami. Talán ez volt a pont, amikor a szakma meghatározó "arca" felvállalta szemléletének és gondolatiságának ezoterikus gyökereit. És ez volt a pont, amikor a sarlatánok és a hivatásosok között ez utóbbiak által felhúzott fal leomlott. És ez lehetett a pont, amikor megbukott a "leasarlatánokkal" hadüzenettel kampányoló kamara terve.

Forrás: http://www.pszichometria.hu/

És ez így van rendben. Ahogy mondani szokás: virágozzék minden virág! A pszichológusok terapizáljanak, a kineziológusok rezegtessenek, a kliensek pedig éljenek legfőbb jogukkal, a döntés szabadságának jogával. Sőt, ha úgy akarják, maradjanak neurotikusak, vagy depressziósak! Mert hogy a betegség joga is megilleti az állam polgárát.

Egy biztos, a Kamara (már ha lesz) mindenkinek minden jogát érintetlenül hagyja. Kivéve a pszichológusokat. Paradox módon, azoknak árthat a legtöbbet, akiket védenie kellene. De hát nincs min csodálkozni! Elvégre pszichológusokról beszélünk.  

Tetszett a bejegyzés? Lájkolja!

Tetszik a blog? Kövesse!

 

 

 

 

Szólj hozzá

Bagdy Emőke Joshi Bharat Császár-Nagy Noémi Pszichológus Kamara aurahegesztők pszichosebészek kineziológusok