Az egész egy kissé pongyolán megfogalmazott, amúgy teljesen átlagos felhívással kezdődött. Belvárosi életmód központba kerestek pszichológust. Számlaképest, meglévő vendégkörrel. Szinte felrobbant az oldal, ahol megjelent. Komment-cunami zúdult a hirdetőre. A hozzászólók hamar két táborra szakadtak. Az egyik csoport válogatott minősítésekkel illette a felhívás közzé tévőjét, a másik csoport pedig őket szidta.

Egyetlen dolog volt, amiben valamennyien egyet értettek: úgy a szakma, mint önmaguk nevében kikérték maguknak, hogy holmi prostitúcióhoz hasonlítják tanult hivatásukat.

Mert, hogy vendégköre csakis az utcalányoknak van.

Legalábbis ezzel érveltek. Nem szükséges különösebben elmélyülni a lélektanban, ...

Mostantól akár börtönbe is kerülhet az a szakember, aki jogosulatlanul végez pszichoterápiát. A most elfogadott törvényben azonban messze nem egyértelmű, hogy mi az a cselekedet, ami büntetendő, így – elvileg – valamennyi, lelki problémák megoldására szakosodott segítő a szabadságát kockáztatja, ha szóba áll egy bajban lévővel.

Az éj leple alatt fogadta el a parlamenti többség azt a törvénymódosítást, amely szerint

egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki „egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatot folytat.”

A jelenleg hatályos szabályok alapján pszichoterápiát csak orvosi, illetve klinikai szakpszichológusi képesítéssel rendelkező vezethet, így

a ...

Valami nagyon nem stimmel veled, hiszen milyen az már, hogy minél jobban közeleg a szeretet ünnepe, te annál jobban utálod az egészet, és ez az érzés megrémít, amitől persze összeszorongod magad, ám ez a szorongás csak tovább ront a helyzeten, ami nem új a számodra, mert tavaly, meg tavalyelőtt is ugyanez volt, de már nem emlékszel, hogyan sikerült túlélned, ezért most ott állsz, magányosan és kiszolgáltatottan, kapaszkodó nélkül és fogalmad sincs, mit tegyél, és csak egyetlen dologra vágysz, de arra nagyon, hogy végre vége legyen ennek az egész hajcihőnek, ám addig is teszed, amit tenned kell, mosolyt passzírozol az arcodra, de közben émelyegsz a mézeskalácsillatú jóságtól, és dühroham kerülget, amikor meghallod a karácsonyi ...

2017. novemberében jelentős fluktuációt érzékeltem a közösségi oldalamon. Az ismerőseim egy része hirtelen köddé vált, miközben idegenek tucatjai ácsingóztak arra, hogy visszajelöljem őket. E paranormális jelenség előzménye egy, a „meetoo” kapcsán erős felindulásban elkövetett cikkem lehetett. A bűnöm pedig az volt, hogy feltettem egy költőinek szánt kérdést, azt, hogy

vajon biztosan kellett nekünk ez az amerikai import kampány?

Miközben a „mozgalommal” összefüggésben jellemzően annak trendfordító és felszabadító hatásáról beszélnek, a kampány káros és veszélyes mivoltáról sokáig nem lehetett hallani. A hangulatfelelősök egymás után hívták be a televízió stúdiókba a pszichológusokat, akik – ...

Szintet lépett a #metoo. Életre kelt, pusztító lett. Akárcsak egy elszabadult hajóágyú. Meneküljön mindenki, aki az útjába áll és készüljön fel a legrosszabbra az, akit célba vesz. Kódolva volt, hogy előbb vagy utóbb ez megtörténik.

A kezdetben „csupán” nők millióit fel- és elszabadító kampány letért az útról. Kiszámíthatóvá, ezáltal használhatóvá vált. Közveszélyes.

Vannak dolgok, amelyek eredendően pártsemlegesek. Ilyen az ostobaság vagy a lopási hajlam. És ilyen a #metoo kampány. Azaz csak volt. Történt ugyanis, hogy valamiért az egyik oldal jobban sajátjának érezte vagy korábban ért oda, ezért – mondhatni – privatizálta, zászlajára tűzte, programjába illesztette. Az addig semleges mozgalom óráról ...

A pride napján egyre több ember érzi úgy, hogy itt az idő. Tömegek kámingautolnak ilyenkor. Van, aki hirtelen előáll a farbával, és sok-sok év szorongató hallgatása után beleüvölti a mit sem sejtő családja, baráti köre és kollégái fülébe: "Meleg vagyok!" Ők a kisebbség. Ám a többség sem marad csendes. Sőt.

Ők is előállnak a farbával és sok-sok év szorongató hallgatása után világgá kiabálják, mit gondolnak a melegekről. És közben még csak nem is sejtik, hogy ez legalább akkora kámingaut, mint a klasszik változat.

Ma az ország egyik legismertebb sztárpárterapeutája árulta el a tutit. Szerinte az igazi, felelős szülő elemi kötelessége megóvni a gyereket. A gondolat, a vélemény, az akarat szabadságától. ...

Nem akarunk tudomást venni róla. A legtöbben félelemből vagy ki tudja miért, elfordítjuk a fejünket. Márpedig néha beszélnünk kell erről is. A daganatos betegségek kapcsán van valami, amit abszolut tabuként kezelünk. Szerencsére egyre többen vannak, akik kiállnak ország-világ elé, és végre kimondják, hogy a rák kapcsán nincs helye az önvádnak, nincs helye a "belülre figyelésnek", és bizony a pozitív pszichológia tanításaival is csinján kell bánni!

„Hálás vagyok a betegségemnek, mert felnyitotta a szememet.” „A diagnózis megtanított élni”. „Megfejtettem a tüneteim üzenetét és érzem, hogy megtaláltam az utam.” „A rák ajándéka, hogy végre tudom, ki vagyok.” Ilyen, és ehhez hasonló mondatok szerepeltek Ida ...

Néhány napja még saját párttársai is virtuálisan meglincselték és határozottan elhatárolódtak tőle. Hősünk "hivatásos" szkeptikus, egykori tévés kvízmester, amúgy vegyészből lett „hobbipolitikus” büntetőjogi felelőssége tudatában kiposztolta magából azt az ominózus véleményét, miszerint,

ha valaki több évtizeden át pszichoterápiába jár, az bizony nettó alkalmatlan bármiféle politikai, kiváltképp’ egy városvezetői szerep betöltésére.

Hősünkre a pillanat tört része alatt omlott rá saját fészbuk bejegyzése köré tornyosuló kommentáradat, maga alá temetve őt és a hozzá hasonló, jólmegmondó véleményeket. Mert, hogy micsoda dolog itt, a pszichoedukált huszonegyedik században megbélyegezni valakit ...