Az egész egy kissé pongyolán megfogalmazott, amúgy teljesen átlagos felhívással kezdődött. Belvárosi életmód központba kerestek pszichológust. Számlaképest, meglévő vendégkörrel. Szinte felrobbant az oldal, ahol megjelent. Komment-cunami zúdult a hirdetőre. A hozzászólók hamar két táborra szakadtak. Az egyik csoport válogatott minősítésekkel illette a felhívás közzé tévőjét, a másik csoport pedig őket szidta.

Egyetlen dolog volt, amiben valamennyien egyet értettek: úgy a szakma, mint önmaguk nevében kikérték maguknak, hogy holmi prostitúcióhoz hasonlítják tanult hivatásukat.

Mert, hogy vendégköre csakis az utcalányoknak van.

Legalábbis ezzel érveltek. Nem szükséges különösebben elmélyülni a lélektanban, anélkül is nyilvánvaló, hogy ha valaki ennyire indulatosan határolódik el valakitől vagy valamitől, az bizony éppen az érintettségéről árulkodik.

Ha nem lettem volna tanúja ennek a szócsatának, talán soha nem húztam volna párhuzamot a két hivatás között. Így viszont szöget ütött a fejemben a gondolat: voltaképpen mi a különbség a szexmunkások és a pszichológusok által kínált szolgáltatások között?

Lényegét tekintve mindkét hivatás gyakorlói pénzért bocsátják áruba önmagukat. Ki a testét, ki a lelkét ajánlja fel.

Csendben jegyzem csak meg, hogy maga a „prostituált” szó a latin „prostere” igéből származik, amelynek a jelentése: kiáll, árul, árulja magát…

És még egy fontos hasonlóság: lényegét tekintve mindkét helyen ugyanazt kapják. Valamit, amit otthon nem. Valamit, ami hiányzik. Intimitást. Mert, hogy nem árt, ha tudjuk, az intimitás sokkal több annál, mint gondolnánk. Őszinteség, megértés, odafigyelés. Olyan dolgok, amelyekre mindannyiunknak szüksége van. A szerencsések otthon megkapják. A kevésbé szerencsések házon kívül keresik.

És ha már a hasonlóságokat említettem, a napokban egy szexmunkással készült interjút olvastam valahol.

Ebben az amúgy egyetemet végzett prostituált azt mondta: baj van az emberekkel. Ezt onnan tudja, hogy mostanában egyre többen járnak hozzá. Beszélgetni.

Nemrégiben egy ismert színész volt a vendége az egyik rádióműsornak. A riporter rákérdezett a bulvársajtóban keringő pletykára, miszerint pszichológushoz jár. A macsófilmek sztárja gondolkodás nélkül vágta rá: „igen, kéthetente megyek a terapeutámhoz.” – De miért van erre szüksége? – faggatta tovább némi alkalom szülte szenzációra éhesen. – Azért járok a pszichológushoz, mert kell valaki, akivel megbeszélhetem a napi problémáimat. A családomat nem akarom ezekkel terhelni, ezeket nem viszem haza. Hallgattam ezt a beszélgetést, és óhatatlanul eszembe jutott a szexmunkás. Aki mostanában egyre többet beszélget a vendégeivel. Egy numera áráért…