Verik a férfiakat. Ugyan nem a megszokott módon, ám annál inkább. Sokan tudják. Mégsem beszélnek róla. Pedig nem tabu téma. Egyszerűen csak azért, mert ciki. No meg azért, mert nem tudnak ezzel mit kezdeni. Sem a feministák, sem a családbarátok. A bántalmazott férfiak minden fiókból kilógnak. A statisztikák sem ismerik (el). Elvégre a családon belüli erőszaknak csakis nő lehet az áldozata. A többi néma csend...

Nem akartam ünneprontó lenni. Mert hát micsoda dolog, hogy nőként, telitalppal belerondítok a jácint-illatú, piros szívecskés, kicsit bárgyú, ám annál inkább "feministázódó" nőnapba?! Pedig bevallom, nem áll tőlem távol a feminista szemlélet. Sőt! Az év háromszázhatvannégy napján. Ám a nőjogi aktivista énem március 8.-án csinál egy nagy hátraarcot. Bocsánat, de ezt hozza ki belőlem ez a túltolt "egyenjogúságotanőknek" című 24 órás kampány. Ilyenkor valahogy elkezdek a férfiak jogaira figyelni. Kiváltképp' azokéra, akiket amúgy nem vesznek észre, akiket amúgy jótékony homály fed. És nemcsak a nemzetközi nőnapon.

A bántalmazott férfiakra gondolok. Azokra, akikről - hivatalosan - nem tudunk. Azért nem, mert így akarják. A feministák, a pszichológusok (főként a feminista pszichológusok), a családkutatók, a szociológusok, no és persze a nővédő jogvédők. Élek a gyanúperrel, hogy ők mindannyian tudnak róluk. Csak valahogy nem férnek bele a portfóliójukba. Olyanok, mint a rút kiskacsa. Senkinek nem kellenek. Talán azért, mert - bocsánat a radikális megközelítésért - nem tudják használni őket, mondhatni, rossz a píárjuk.

Fotó: archivum.vasarnap.ujszo.com

Lássuk be, nettó furán venné ki magát, ha a nemzetközi nőnap alkalmából felvonuló nőjogi aktivisták a "leanőkellenierőszakkal" táblái között felbukkanna néhány "nebántsdaférfit" transzparens. Hasonlóan érdekesen szólna, ha a különböző, családalapítást ösztönző, kevésbé civil, ám annál kormányzatibb egyletek szószólói felemelnék hangjukat a bántalmazott férjek, apák és fiúk érdekében. Valljuk be, erre sem a civil, sem az állami szponzorok nem írnának ki színes-szagos pályázatokat! Mint ahogy általában nem is írnak ki tendert a téma  elemzésére. Jóllehet, akadnak olyan szakemberek, akik kutatnák, uram bocsá', láthatóvá tennék a bántalmazott férfiakat. Mert hogy vannak egy néhányan. Megkockáztatom, legalább annyian, mint azok a nők, akik egytől egyig jól látható statisztikai adatként szerepelnek.

Márpedig ideje volna beszélni róluk! Pontosabban fogalmazva, nem szabad tovább hallgatni róluk! A csend ugyanis néma hozzájárulás egy veszélyes és káros társadalmi jelenség legitimizálásához. Vajon belegondolt valaki abba, hogy a családon belüli erőszaktevők esetleg korábban maguk is áldozatok voltak? Tudom, ez nem kifogás! Én is ezt szoktam hangoztatni. Ám attól, hogy valami nem kifogás, magyarázat és ok lehet.

Most és itt szívesen hivatkoznék a statisztikákra! Még szívesebben kozmetikáznám azokat! De nem tehetem. No nem azért, mert erkölcsi aggályaim megakadályoznak benne, hanem azért nem, mert nincsenek statisztikák. Persze, következtetni lehet. Viszonylag könnyen kimatekozható, hogy ha a családon belüli erőszak áldozatainak 95 százaléka nő, akkor a többi nagy eséllyel csak férfi lehet.

Csábítóan egyszerű volna, ha így lenne! A valóság azonban ennél szofisztikáltabb. Vajon miért pont ennyi az annyi? Miért pont 95 százalék? Miért nem 98 vagy 91? Ám van itt valami, ami a jól kommunikálható számoknál is fontosabb kérdés: honnan tudjuk, valójában ki ütött először? Sehonnan. És ez így van rendjén. Mert hiszen mi van akkor, ha kiderül, a nő arcán csattant pofon valójában nem minden előzmény nélküli? És mi van akkor, ha a pofont megelőzte egy olyan, éveken át tartó, "folytatólagosan elkövetett" abúzus, aminek nem (!) a nő volt az áldozata? Nőjogi aktivista legyen a talpán, aki gombot tudna varrni egy ilyen történetre! Lássuk be, mennyivel egyszerűbb a fekete-fehér-igen-nem konstrukcióval kampányolni!

Apropó szofisztikált valóság: a férfiak elleni erőszak változatai igencsak változatosak. Az abúzus megnyilvánulásainak csak a fantázia szab határt. A női fantázia. És mint az köztudomású, a gyengébbik nem kreativitása bizony jóval felülmúlja a férfiakét. Ennek folyamányaként pedig maga a bántalmazás is meglehetősen sokféle lehet. Egy nő nem csupán a "békebeli" módszerhez folyamodik, ha büntetni, szabályozni akarja a másikat. Szóval, tettel, vagy annak megvonásával bántalmazhat. Igen, ha csak ritkán is, de fellelhető olyan kriminológiai tanulmány, amelyben - mint gyakori "bűntetési forma" - szerepel a szex szándékos és tudatos megvonása, avagy a szexuális abúzusnak olyan verziói, amelyekre még a pornón szocializálódottak sem gondolnának.

A családon belüli erőszak neoliberális megnyilvánulásainak áldozatai férjek, szeretők, fiú gyerekek, apák és nagyapák. Férfiak. Pontosabban védtelen férfiak. Akiknek sérüléseiről nem lehet látleletet felvenni, és azt lobogtatva győzedelmi táncot lejteni a bíróság folyosóján. Férfiak, akik némán tűrik a bántalmazást. Mást nem tehetnek. Legalábbis egy ideig. Aztán történik valami. A legtöbbször elcsattan az a bizonyos pofon. És ekkor felcserélődnek a szerepek. A bántalmazottból erőszaktevő lesz. És erről már sokan tudnak.

Adódik a kérdés: ki ütött először? Kedves Nőjogi, Feminista és Egyéb Aktivista kolléganők! Látom lelki szemeimmel, és hallani vélem, amint vöröslő arccal és üvöltve kiáltjátok: NA NE! Ténykérdés: a férfiak erőfölényben vannak, és ezzel sokszor visszaélnek. Igen! És eszembe nem jut ezt vitatni. Sőt! Ha rajtam múlna, válogatott kínokat tartalmazó büntetést rónék ki az összes férfira, aki bizonyíthatóan (!) szexuális vagy bármilyen más erőszakos cselekményt hajtott végre egy nála gyengébb sérelmére. Legyen az nő, gyerek vagy egy másik férfi.

Én csak azt javaslom csendben, szerényen, hogy olykor, ha senki nem látja, a legaktívabb aktivisták is gondolják végig, hogy azok a nők, akik szavakkal, tettekkel, módszeresen vagy tudattalanul bántalmazzák a férfiakat, hosszú távon hatalmas károkat okoznak. Maguknak és mindazoknak, akiken a bántalmazott férfi a későbbiekben "elveri a port". 

És ha már egyenjogúság, kéretik a családon belüli erőszakről szóló statisztikákba is beengedni végre a férfiakat! A bántalmazott férfiakat. Mert megérdemlik. Legalább ezt.